3, fejezet folytatása

bocsi, hogy ennyit késtem, de sokat kell tanulni, de gondolom, ezt ti is tudjátok
ha valaki maradt még itt, és olvassa a blogot annak nagyon fogok örülni
egy- két szót kommentbe is szívesen veszek, és most jó olvasást

- Anyukámra, magamra, és…
- … a húgomra gondoltam. Tudod ő még csak 10 éves, és nehezen tudja feldolgozni, ami apával történt. – amikor az apjáról beszél mindig tiszteletet, és reménykedést vélek felfedezni a hangjában. – Na, de most beszéljünk valami vidámabb témáról. Neked van testvéred? – nagyon terelni akarta a témát, de nem is akartam faggatni annyira.
- Nem sajnos nincsen, pedig néha jó lenne beszélgetni valakivel a szüleiden kívül a családban. Hogy hívják a testvéredet? – kíváncsi voltam rá
- Lisának, tudod nagyon aranyos, de néha nagyon idegesítő tud lenni, most kamaszodik- mosolygott, miközben a húgáról beszélt.
- Szép neve van, és mit szeretsz csinálni a szabadidődben? – muszáj mindent megtudnom róla, még magamnak sem merem bevallani, de tetszik nekem.
- Igazából hobbi szinten zongorázok, és táncolok-, sütötte le a szemeit, mintha szégyellné, amit mondott.
- Egyszer játszhatnál nekem valamit, tudod, imádom hallgatni a zongoraszót, persze csak akkor, ha neked is van kedved hozzá. Azt nem ígérem meg, hogy táncolok veled, mert annak katasztrófa lenne a vége… - ú ez most talán úgy hangzott, mintha meghívattam volna magam táncolni, és rögtön le is mondtam volna gondoltam magamban. Egy kicsit ciki.
- Mit jelent az, hogy katasztrófa lenne? – jaj, csak ne a bénaságomról beszéljünk.
- Ha olyan feladat van, amihez egy kis ügyesség kell, én tuti hasra esek, vagy valami ilyesmi. – elmosolyodott szavaim hallatán- nem ér kinevetni, ez nagyon is komoly dolog- de a végén már nekem is mosolyognom kellett.
- Ígérem, hogy egyszer megtanítalak táncolni- vállalkozott a lehetetlenre.
- Azt hiszem, én a reménytelen eset kategóriába tartozom ilyen téren-, és ebben biztos vagyok.
- Én nem lennék ebben ilyen biztos, csak egy jó tanár kell,- mondta
- És te elvállalnád? – belepirultam a kérdésbe, de ő szerencsére témát váltott.
- Neked van valami hobbid?- érdeklődött.
- Igazából, szeretek verseket írni, de ez nem mindig jön össze. Néha elkap az ihlet és, akkor remek verset írok, máskor meg egy sor se sikerül.
- Egyszer meg kell mutatnod egy versedet. – mondta érdeklődve.
- Rendben, de most már ideje lenne mennem, anyuék már biztos várnak. – a vele eltöltött idő nagyon hamar eltelt. – és holnap amúgy is iskola van.
Lassan kezdtünk el visszafelé sétálni, de az úton ismét nem beszélgettünk. Mikor a házunk elé értünk elköszönt és bement a házunkba, majd én is hasonlóképpen tettem. Anyáék a nappaliban tévéztek.
- Kicsim a frigóban van a vacsorád, nem tudtuk mikor jössz, ezért mi ettünk- fordult felém anya.
- Nem is tudom, lehet, hogy csak egy kis gyümölcssalátát eszek, valahogy nincsen étvágyam-, bár ha belegondolok ma alig, ettem valamit. Még leckeírás közben is Edward járt a fejemben, és a szép zöld szemei. Nagyon helyes fiú, és meglepően értelmes a korban hozzá hasonló fiúhoz. Mikor lefeküdtem, még mindig rajta gondolkodtam. Igazából nem tudom milyen is a szerelem első látásra, de amikor először megláttam Edwardot azt, hiszem valami hasonlót, éreztem. Hiszen azt mondják a szerelem olyan mint egy fa, mindig újra virágba borul. Azzal a tudattal aludtam el, hogy holnap újra találkozhatok Vele.


Edward szemszöge:

- Anya hazajöttem- kiabáltam fel az emeletre, mert lent, senkit sem találtam.
- Hol voltál ilyen sokáig? Már azt hittem haza se akarsz ma jönni- próbált megdorgálni, de közbe mosolygott. - Mi legyen vacsorára?
- Én nem vagyok éhes, lezuhanyozok és lefekszem, kimerített ez a mai nap- és gondolkodnom kell Bellán folytattam magamban.
- Rendben- mondta anya és elment a konyhába. Felmentem a szobámba, és meglepetésemre Lisát találtam az ágyamon fekve.
- Te mit csinálsz itt?- nem szokott csak úgy bejönni a szobámba.
- Ki volt az a lány, akivel elmentél?- mosolygott és húzogatta a szemöldökét.
- Te figyelsz engem? Egyébként Bellának hívják egy osztályba járunk, és a szomszédban lakik.
- Tetszik neked. – nem kérdés, hanem kijelentés volt.
- Ezt meg honnan veszed, hiszen ma láttam először- és különben is, nem emlékszem, hogy megkértelek volna, hogy szólj bele az életembe. - Nem is értem mi ütött belé, nem szokott ilyen lenni.
- Jól van na nem kell így kiakadni. Na én megyek enni. – az jó lesz, végre egy kis magány. Gyorsan letusoltam a szobámból nyíló fürdőben, majd kiléptem az erkélyemre, reménykedve, hogy Bella is ott van, mármint a saját erkélyén, nem az enyémen. Igen Edward, ez nagyon vicces volt. A hideg levegő megcsapta az arcomat és megborzongtam. Sajnos Bellát nem találtam kint, a villanya sem égett, biztos lefeküdt már.
Visszamentem, becsuktam az ajtót, és lefeküdtem. De nem jött álom a szememre, csak Bellán gondolkoztam. Nagyon csinos, és szép lány. Azok a csokoládébarna szemek egyszerűen elkápráztatnak. Remélem, holnap mihamarabb találkozom vele. Amíg ezeken gondolkodtam, szépen lassan elnyomott az álom.

Elmúlás

tudom, hogy ez nem a friss, de amíg nem tudom folytatni a történetet, gondoltam felteszek egy általam írt verset
remélem tetszik nektek :)

Fogd meg a kezemet, s ne engedd el,
Minden búdat, bajodat feledd el.
Amíg itt vagyunk egymásnak mi,
Használjuk ezt a kis időt ki.

Talán útjaink egyszer elválnak,
De emlékeink egymásra találnak.
Szeretlek, ezt neked is tudnod kell,
Remélem, ezt sosem feleded el.

Olyan vagy nekem, mint a levegő,
Ami nélkül az élet nem élhető.
Kellek neked ne is, tagadd,
Hiszen akkor nem is vagy önmagad.

Azt mondtad menned, kell,
Nem szívesen engedlek el.
El sem mentél, már hiányzol,
S remélem a szívemre, vigyázol.
Hiszen neked adtam rég,
Csakis- csakis a tiéd.

Milyen boldog percek voltak ezek,
Ha ezt tudom veled, megyek.
Mióta elragadott a zord halál,
Csak testem árnyéka vagyok már.

Egyedül bolyongok, s helyemet nem találom,
Pedig akad hely ezen a világon.

Milyen jó volt, mikor kezemet fogtad,
Igaz szeretet volt, s nem loptad.
De hát ez az élet rendje,
A sorsát az ember ne feledje.

Ha eszembe jutsz mindig sírok,
Nem is tudom, most miért írok.
Az emléked nagyon fáj,
Nem akarok élni már.

Nélküled mit érek én,
Az élet tengerén?
Nem is tudom, mit tegyek,
Pedig nem vagyok már gyerek.

Remélem, egyszer még látlak,
Addig is a szívembe zárlak.
Egyszer azt mondtad: szeretsz,
Velem akkor miért nem lehetsz?

Milyen szerencsések az angyalok,
Részben én is az vagyok.
Emlékeim adnak erőt,
Hogy átvészeljem a hátralévő időt.

Ízelítő

bocsi, hogy eltűntem, de a sok tanulás meg ilyenek...
de gondolom ezt ti is tudjátok...
itt a 3. fejezet második felének az ízelítője, a fejezet a hétvégén jön

- Ígérem, hogy egyszer megtanítalak táncolni- vállalkozott a lehetetlenre.
- Azt hiszem, én a reménytelen eset kategóriába tartozom ilyen téren-, és ebben biztos vagyok.
- Én nem lennék ebben ilyen biztos, csak egy jó tanár kell,- mondta
- És te elvállalnád?

Fontos

Kérlek szavazzatok oldalt, mert ennek függvényében jön a friss!
Köszönöm az 1000 látogatót! :)
nem szeretnék komihatárt bevezetni, de nem csak egy kommentet szeretnék kapni a fejezetekhez
és ne feledjétek rajtatok áll mikor jön a következő fejezet, tehát SZAVAZNI!!

3.fejezet 1. rész

3.fejezet
Ismerjük meg egymást

sziasztok, itt a 3. fejezet
ez csak az első fele, így előbb jön a friss a második fele
várom a tippeket, hogy ki lehet a 3. személy
komikat kérek

- Tudod én itt lakom-, mondta bujkáló mosollyal ajkán.
- Nem, itt én lakom- mutattam a házunkra.
- Én a szomszéd házra gondoltam- kacagott rajtam, mire én viszonzásul kinyújtottam rá a nyelvem. – Annyira nem vagyok idős, hogy a saját házunkat nem ismerem meg.
- Milyen vicces itt valaki. Amúgy szép a házatok.
- Ti sem panaszkodhattok. – mondta
- Ne haragudj, de mennem kell, mert már várnak rám- zártam be a kocsimat. – De később beszélhetnénk, ha akarod.
- Rendben, és jó tanulást Bella- határozottan tetszett, ahogy a nevemet kimondta. Elhajtott a kocsifeljárójukra, majd kiszállt, és még odaintett nekem, majd bement a házukba. A szívem hevesebben vert, mint normál állapotában. Igaz nincs orvosi diplomám, de ennyit meg tudok állapítani, ez biztos. Kábán, szinte szédelegve mentem be a házba, ahol anyu már várt rám. Folksban orvosként dolgozott, itt a klinikán csak jövő héten kezd, hogy alakítgassa még egy kicsit belülről a házat.
- Bella minden rendben van? Jól érzed magad? Olyan fura vagy. – Semmi csak tudod anya még a szomszéd srác hatása alatt, állok válaszoltam magamban, de hangosan csak ennyit mondtam:
- Persze anya, minden a legnagyobb rendben van.
- Hogy fogadtak a többiek? Szereztél már barátokat? – tudtam, hogy nem bírja ki, hogy ezeket ne kérdezze meg.
- Igen beszélgettem pár jó fej lánnyal és fiúval is- igazából csak Edwarddal beszéltem, de ha ezt megemlíteném rögtön kombinálni kezdene. – Ha nem haragszol felmegyek, mert fárasztó napom volt- indultam fel a lépcsőn.
Huhh… dobtam le magam az ágyra. Ez egy kicsit sok volt mára azt hiszem. Felhős az ég, így nem lehet majd látni a csillagokat. Szeretem nézni őket, olyan varázsosak. Gyorsan megírtam a házimat, és kimentem az erkélyre. A friss levegőtől jóleső borzongás futott végig rajtam. A szememet becsuktam, és a szél belekapott a hajamba, mint a Titanic korlátján állva a filmben. Szeretem azt a filmet, mondhatni ez a kedvencem.
- Szép időnk van, nem gondolod? – kérdezte egy bársonyos hang.
- Te leskelődsz utánam? – riadtan nyitottam ki a szemem. Saját házuk erkélyén ült és olvasott.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni- nézett rám bocsánatkérően.
- Bocsánatkérés elfogadva- mosolyogtam rá.
- Kérdezhetek valamit? – úgy mondta ezt, mintha félne valamitől
- Persze- tömör válasz, de csak ennyire futotta
- Lenne kedved sétálni a közeli parkban? Jobban megismerhetnénk egymást - félénken ejtette ki a szavakat
- Ezer örömmel. Öt perc múlva a ház előtt megfelel? – kérdeztem
- Oké- azzal besétált a szobájába, és én is így tettem. Felvettem egy farmert, egy pólót és egy dzsekit, mert Londonra jellemző az eső.
- Anya elmegyek sétálni a parkba. Ó szia apa nem is hallottam mikor jöttél haza.
- Öt perce. – felelte Charlie, én pedig kiléptem az ajtón.
- Majd jövök- kiabáltam a ház előtti ösvényről. Edward már várt rám. Az út a parkba szótlanul telt, de néha a szemem sarkából rápillantottam, és örültem, hogy néha ő is így tesz. Leültünk egy padra a park egy csendesebb részén.
- Miért költöztetek Londonba? – törte meg Edward a csendet.
- Apámat áthelyezték Londonba. A rendőrségen dolgozott Folksban, és most itt lett rendőrfőnök. – Ti miért költöztetek el?
- Tudod apám katona volt, és háborúba hívták. Egy éve eltűnt, és az óta, se találják sehol. Hivatalosan is halottnak nyilvánították, egy kisebb temetése is volt. A régi házunkban anya nem bírta tovább, és hárman ide költöztünk Londonba – mondta szomorúan. Nagyon szerethette az apját. Várjunk csak! Azt mondta, hogy hárman költöztek ide. Csak nem a barátnője?
- Sajnálom apukádat. Amikor azt mondtad, hogy hárman költöztetek ide akkor anyukádra, magadra, és … - hirtelen elhallgattam. Mégsem kérdezhetem meg, hogy a barátnődre gondoltál? Egyáltalán miért zavar engem a barátnő szó Edward esetében?
- Anyukámra, magamra, és…

Ízelítő a 3. fejezetből

Mivel megszavaztátok itt az ízelítő a 3. fejezetből
pár komit szeretnék hozzá, mondjuk ötöt és akkor hétfőn lesz friss
találgatni lehet, hogy hol beszélgetnek

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni- nézett rám bocsánatkérően.
- Bocsánatkérés elfogadva- mosolyogtam rá.
- Kérdezhetek valamit? – úgy mondta ezt, mintha félne valamitől
- Persze- tömör válasz, de csak ennyire futotta
- Lenne kedved sétálni a közeli parkban? Jobban megismerhetnénk egymást….

2. fejezet

2.fejezet
Érzem, valami új kezdődik el

itt az új feji
hát függővég lett, lehet találgatni
pár komit kérek
a következő fejezet hamarosan jön

„ – Megérkeztünk- hallottam meg anya hangját.
Amikor kiszálltam egy gyönyörű házat pillantottam meg.”

- Ó te jó ég…- csak ennyit tudtam kinyögni az elém táruló látványtól. A régi és az új házunk annyiban hasonlított egymásra, mint New York és Folks. Tehát semennyire.
- Boldog születésnapot Bella!- hallottam meg szüleim hangját, miközben két kulcsot nyomtak a kezembe.
- Minek nekem két kulcs?- ennyire nem nézhetnek hülyének, hogy elhagyom ilyen hamar a kulcsokat.
- Az egyik a ház kulcsa…- kezdte anya
- … a másik pedig a garázsban lévő új autódé- folytatta apa.
Az állam a földön koppant meglepetésemben.
- Egy új autó és csak az enyém?- köpni- nyelni nem tudtam. - Hű, ezt igazán nem kellett volna, de azért köszi. – Sosem voltam a szavak embere, ezért szüleimnek szavak helyett öleléssel köszöntem meg ezt a sok jót, amit tőlük kaptam. Renée és Charlie igazán kitettek magukért.
- Na de most már ideje lenne bemenni és megnézni a házat- hallottam anya hangját a ház felé vezető ösvényről.
Szaladni kezdtem, hogy én érjek oda elsőnek az ajtóhoz. Nem is értettem mi ütött belém, nem nagyon lelkesedem az új dolgokért, de érzem itt Londonban, valami új fejezet kezdődik az életemben.
A ház közelebbről nézve még nagyobbnak tűnt. Két emelete volt, és nagyon modern stílusban épült. Ahogy beléptem egy gyönyörű nappali tárult a szemem elé. Innen balra nyílt a konyha és az étkező. Majd egy folyosó vezetett egy fürdőhöz és két tágas szobához.
- Ezek lesznek a vendégszobák,- mondta Charlie. Nem is vettem észre, hogy itt állnak mögöttem. - Gyere, nézd meg a két emeletet is.
Az első emeletre egy hatalmas lépcső vezetett fel, és felérve egy folyosón találtam magam. Itt a folyosón az első ajtó egy irodába, a második egy fürdőbe WC- vel, a harmadik egy szobába vezetett. A szobából nyílt egy hatalmas gardrób. A kinézetéből ítélve ez lesz a szüleim lakrésze ezért a lépcsőhöz visszatérve, folytattam utamat fel a 2. emeletre. Amint felértem egy nappali tárult a szemem elé. A nappaliból balra egy fürdő nyílt WC- vel. A jobb oldali szobába belépve az ájulás kergetett. Egy hatalmas szobába értem, aminek a teteje üveg volt. Ez az én szobám, gondoltam, nézhetem a csillagokat, a holdat, de még a napot is. Az én szobámból is nyílt egy gardrób, és egy erkély. A kilátás mesés volt. Tisztán láttam a Temzét, amint lassú folyamként hömpölyög végig Anglia fővárosán. A szomszéd házra is kitűnő kilátás nyílt. Az is hatalmas modern építésű erkélyes ház volt.
- Ez meseszép- mondta anya. – Mit szólsz hozzá Bella?
- Ez… ez egyszerűen imádom- csak ennyit, tudtam kinyögni, mert még mindig sokk alatt álltam. - Egy egész lakrész és csak az enyém?
A ház nagyrészt be volt rendezve, mivel csak néhány személyes dolgot hoztunk el Folksból.
- Ha nem haragszotok én lefeküdnék. Kimerített az út.
- Persze kicsim megértjük- mondta Renée
- Jó éjt- hallottam Charlie hangját már a nappaliból
Lefeküdtem az ágyra, és bámulni kezdtem a csillagokat. Csillagok… olyan különlegesek. És ha már a különlegesnél tartunk eszembe jutott a fiú a reptérről. Mert ő különleges. Számomra igen. Az a mosoly és azok a zöld szemek. Bella ne is álmodj róla, semmi esély nincs rá, hogy még egyszer látod. Lehet, hogy csak átutazóban van itt, vagy ha itt is lakna mennyi az esélye annak, hogy egy ekkora városban összefutunk? Egyenlő a nullával, döntöttem el magamban. Miközben töprengtem elnyomott az álom…
Álmomban, egy hatalmas házban ültem a repteres fiú ölében és hat gyönyörű ember vett körül minket mosolyogva. Milyen szép álom volt. Reggel kipihenten, de korgó gyomorral ébredtem fel. A ruháim még bőröndben voltak, kivettem egy farmer póló összeállítást, mert nem szeretem a divatot, és lesétáltam a konyhába. Már a lépcsőn megcsapott a bacon és a sülő tojás illata. Mmm.. a nyál is összefut a számban.
- Jó reggelt anya!
- Szia Bella! A reggeli tálalva- és elém tette a tojást a baconnel.
- Köszi, apa hol van? – kérdeztem, mert nem láttam sehol
- Be kellett mennie az irodába- mondta anya
- Ó, értem- nem valami értelmes válasz Bella.
- Pakolj ki a bőröndökből, mert holnap iskolába mész- halottam meg anya hangját a nappaliból.
- Oké és köszi a reggelit.
- Semmiség.
A délelőttöm pakolással telt és rájöttem, hogy még nem is láttam az autómat. Egy fekete Audi TT cupé volt. Azonnal beleszerettem, mert csajos volt és elegáns. Ebéd után összeszedtem az iskolai cuccokat, majd sétáltam egyet a környéken. Szép parkra akadtam pár utcával arrébb és ott üldögéltem egy darabig. Hazaérve letusolta vacsoráztam, majd lefeküdtem, mert tudtam, hogy a holnapi nap nem éppen a legkönnyebb lesz.
Reggel 7- kor az órám keltett. Szépen lassan reggeliztem, majd választottam egy normális ruhát az iskolába, bevonultam a fürdőbe, ahol a hajamat egy egyszerű copfba kötöttem fel és elindultam. Nem ismertem a környéket ezért időbe elindultam hátha eltévednék. Az mondták az iskola 15 percre van kocsival, nekem most fél óra kellett. Az iskola 3 emeletes volt és hatalmas parkolója volt. Bementem az irodába és elkértem az órarendemet. Biológia volt az első órám a földszinten. Már mindenki a terembe volt, a tanár Mr. Green is. Be kellett mutatkoznom és leültem egy üres padba. Az óra már 10 perce ment, amikor egy kopogtatást hallottam. Gondoltam egy másik tanár, ezért firkálgattam tovább a füzetembe.
- Elnézést a késésért- hallottam meg az olyan ismerős hangot. – Eltévedtem. Felkaptam a fejem és egy bronzbarna hajú zöld szemű fiú mutatkozott éppen be az osztálynak.
- Edward Masen vagyok és Seattleből jöttem ide Londonba - mondta, de láthatóan zavarban volt.
- Köszönjük Edward és foglalj helyet Ms. Swan mellett. – mondta Mr. Green. Erre én felkaptam a fejem és egy zöld szempár nézett velem farkasszemet.
Az óra unalmasan telt, de többször, muszáj volt Edwardra néznem. Nagyon jó pasi meg kell, hogy mondjam. Szinte minden órám közös volt Edwarddal, csak a tesi nem. De ezt egyáltalán nem bántam. Már csak ebédelek és mehetek haza. Az ebédlőbe menet Edward keveredett mellém.
- Hello! A múltkor nem volt alkalmam bemutatkozni Edward Masen vagyok! – nyújtotta oda a kezét
- Isabella Swan, de csak Bella!- fogadtam el a kezét
- Lenne kedved velem ebédelni Isabella Swan, de csak Bella? Tudod senkit, sem ismerek itt.
- Én sem ismerek senkit, tehát igen ehetünk együtt!
Beálltunk a hosszú sorba és vártuk, hogy a menza finom kajáját megkapjuk.
- Honnan költöztél ide? – kérdezte Edward mikor leültünk egy kettes asztalhoz
- Folksból- adtam egyszerű választ. Nem nagyon esett több szó köztünk, de nem volt kínos a csend.
Miután ettünk a kocsijainkhoz sétáltunk egy holnap találkozunkkal elköszöntünk egymástól. Én beszálltam az Audimba Edward a Volvójába és elindultam hazafelé. Befordultam az utcánkba és észrevettem, hogy Edward Masen az iskola parkolója óta követ. A ház előtt kiszálltam az autóból és ő is lassított.
- Megkérdezhetem, hogy miért követsz?
- Tudod én…